Törpike

Álmokkal teli világ

Isabella Mary Swan Cullen vagyok egy száz éves vámpír, és elmesélem az életem történetét. Ez mind nyolcvankét évvel ezelőtt történt. Elhatároztam, hogy Forksba költözök Charlie-hoz, mivel Reneé Phillel akart utazgatni, de én inkább egyhelyben maradtam volna. Nagy nehezen belement anyum, hogy hozzá költözzek. Egy hét alatt összepakoltam minden cuccomat, és már indulásra készen álltam. Izgatottan vártam már a reggelt, hogy felszálljak a gépre. Nem szerettem az esőt, sőt ki nem állhatom a nedves hideg dolgokat, de még is az ország legcsapadékosabb városa felé vettem az utamat. Éreztem, hogy meg fog változni az életem, de erre nem számítottam. Több órás repülő út után megérkeztem Port Angelesbe. Leszálltam a gépről, gyors összeszedtem a csomagjaimat, és a kijárat felé vettem az irányt. Ott várt apám nekidőlve a járőrautónak. Nagyon hiányzott már, de ahogy elnéztem, neki is hiányoztam. Szorosan magamhoz öleltem és a fülébe súgtam, hogy hiányzott és szeretem. Elindultunk Forks felé, közben megbeszéltünk minden fontos dolgot az elmúlt pár évből ameddig nem találkoztunk. Egy óra alatt beértünk ebbe a kis városba. Amint a házhoz értünk, gyors kipattantam az autóból, és a bejárát felé siettem. Apa mosolyogva csóválta fejét a reakciómon. Felvittem a szobámba minden cuccomat kipakoltam, és nekiálltam főztem magunknak valami kiadósat. Másnap már mentem is suliba. Izgatottan keltem fel reggel, gyors elvégeztem az emberi szükségleteimet, kiválasztottam egy megfelelő ruhát és már szaladtam is le, reggelizni. Reggeli után bepattantam a Chevy-be, amit tegnap kaptam apától az ideköltözésem alkalmából. A suliban mindenki megbámult, hát igen én vagyok az újdonság, a csilivili játékszer. Elkeveredtem a tanulmányi irodába, ahol megkaptam az órarendemet, hozzá egy térképet és egy papírt, amit alá kellett íratnom mindenkivel. Nagy nehezen megtaláltam az osztályt, ahol az első órám, matek volt. Szerencsére a tanár még nem volt bent. Leültem egy barna hajú lány mellé, aki kedvesen mosolygott rám.

-Szia, Jessica vagyok. Gondolom te vagy Isabella Swan, az új diák.

-Szia, igen, én, de csak Bella.

-Van kedved velünk ülni ebédnél, szívesen látunk.

-Persze köszönöm, senkit nem ismerek, és nagyon nehezen tájékozódok is.

Sajnos bejött a tanár. Nem úsztam meg a bemutatkozást. Ahogy körbe néztem, megakadt a szemem egy bronz barna hajú fiún. Elkövettem a legnagyobb hibát és belenéztem aranybarna szemébe, amiben csak színtiszta kíváncsiságot láttam. Halk torokköszörülés ébresztett fel a nyálcsorgatásomból. Piros arccal mentem a helyemre. Elővettem a táskámból egy papírt, amire ráírtam, hogy „Ki az a bronz barna hajú fiú ott a hátsó padban?’ Jessica elé csúsztattam a lapot és vártam, míg lekörmöli a hosszú mondatokat. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy megbök a könyökével és elém rakta a papírt. „ Ő Edward Cullen. A leghelyesebb pasi az egész iskolában, de úgy látszik itt senki sem elég jó neki” Na, innen fúj a szél. Savanyú a szőlő mi? „ Dr. Carlisle Cullen és Esme Cullen nevelt gyereke, de nem csak ő az egyedüli gyerek, de őket majd ebédnél.” Ezzel abbahagytuk a levelezést, mert a tanár elég szúrósan nézet ránk. A többi óra unalmasan telt. Nagyon vártam, hogy ebédszünet legyen, és újra láthassam Edward Cullen-t. Tudom beteges, de egyszerűen olyan, mint egy görög isten. Végre beléphettem az ebédlőbe. Körülnéztem és megint megakadt a szemem a csodálatos szempáron. Jessica odavezetett az asztalukhoz. Leültem, de bánatomra háttal a gyönyörű szempárnak. Elmélkedésemből Jessica hangja térített ki.

-Bella, figyelsz te rám egyáltalán?

-Bocsánat Jessica, kicsit elgondolkodtam.

-Semmi gond, éppen a Cullen családot mutattam be. Nos, a szőke szépség, Rosalie elég goromba és nagyon hiú, az a nagydarab srác Emmett, a fekete koboldszerű lány Alice, ő nagyon para, Jasper a világfájdalmas képű szöszi. Mind együtt vannak, mármint úgy együtt. Nem tudom, hogy ez megengedett.

-Miért Jess? Nem vérszerinti rokonok – kérdezte, egy barna hajú szemüveges lány

-Tudom Ang, de akkor is ez elég furcsa. Szerintem elég gáz, hogy egy fedél alatt laknak és együtt járnak.

-Jessica attól, hogy egy fedél alatt laknak járhatnak együtt, szeretik egymást mi ebben a gáz? Szerintem természetes. – nem tudom miért viselt meg ennyire a Cullen gyerekek sorsa, de nem szeretem, ha máson köszörülik a nyelvüket. Felpattantam és kiviharzottam a parkolóba. Leültem az egyik padra és csak bámultam ki a fejemből. Hogy lehet valaki ennyire felszínes, és sekélyes? Nem ismeri őket és így ítélkezik. Nem tudom meddig ülhettem itt, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki leül mellém.

-Te vagy Isabella Swan, igaz? – hallottam egy bársonyos hangot. Életemben nem hallottam még ilyen gyönyörű férfihangot. Nagy nehezen fele néztem rá, de bárcsak ne tettem volna.

-Ig..en… de csak Bella – a végére sikeresen megtaláltam a hangomat.

-Köszönöm, hogy kiálltál a családom mellett. Soha senki nem tett ilyet, amióta ide járunk. Mindenki csak pletykál rólunk, de az igazságot senki nem tudja. Edward vagyok.

-Miért mi az igazság? – igen a kíváncsiságom felülkerekedet rajtam.

-Azt sajnos nem mondhatom el, de talán majd egyszer. Gyere, mert be fognak csöngetni!

Felállt, majd kezét nyújtva segített nekem is felállni. Furcsa mód nagyon hideg volt a keze, de nem foglalkoztam ezzel, hisz itt kint sem volt valami meleg. Csendben sétáltunk egymás mellett, míg el nem értem azt a termet, ahol biológiám volt. Kinyitotta előttem az ajtót, ezek szerint neki is biológiája lesz.

-Ülsz mellém? – kérdeztem tőle hirtelen.

-Mivel csak mellettem van hely, de szívesen ülnék melléd, ha több hely lenne.

Nagyon örültem ennek a válasznak. Odavezetett a padjához kihúzta a széket, kicsit lassan kapcsoltam, de végül helyet foglaltam. Az órára nem is nagyon figyeltem, gőzöm nem volt arról, hogy miről is beszélt a tanár, hanem inkább a mellettem ülő görög istenre koncentráltam. A csengő hangjára összerezzentem és majdnem kiestem a padból, de egy hideg kéz megakadályozta.

-Köszönöm.

-Ez csak természetes. Nincs kedved eljönni velem holnap Port Angelesbe megnézni egy filmet?

-De van. Szólok majd Charlie-nak, hogy holnap ne várjon.

-Köszönöm. A húgom Alice szeretne megismerni. Tudom, hogy nem szeretsz a figyelem középpontjába lenni, mivel mindig elpirulsz, bár szerintem ez a szín is jól áll neked. – mondta egy szívdöglesztő fél oldalas mosoly kíséretében, amitől a szívem kihagyott egy ütemet, és az arcom bizseregni kezdett.

-Persze, örömmel megismerem a húgodat.

Kimentünk a teremből, és egy fekete koboldszerű energia bomba vetődött a nyakamba. Furcsa mód ő is nagyon hideg volt. Nagyon nem értettem, hogy miért ilyen hideg mind a kettő. Szerencsére ez volt az utolsó óránk, így nyugodtan tudtunk beszélgetni. Egy órát végig beszélgettünk, amikor eszembe jutott, hogy haza kellene mennem és Charlie-nak vacsorát csinálni, tanulni és beadni azt, hogy „randim” lesz Edward Cullennel. Hazaérve gyors betettem egy adag húst a sütőbe, mellé krumplit, ameddig vártam, hogy süljön, elmentem lefürdeni, és a holnapi napra kiválasztani a megfelelő ruhát. Már vagy negyed órája válogattam, amikor kaptam egy sms-t.

„Azt a kék felsőt vedd fel nagyon jól fog állni. Ne kérdezd, hogy honnan tudom, majd holnap megtudod. Puszi Alice.”

Kiválasztottam a ruhát Alice segítségével, de honnan tudja, hogy az jól fog állni? Szép lassan lementem a konyhába, kivettem a sütőből a húst, tálaltam és nem sokra rá jött is Charlie. Csendben megvacsoráztunk, felhoztam, hogy holnap később jövök, mert Edward Cullennel moziba megyek. Charlie megpróbált érett apaként viselkedni, és majdnem elkezdte a felvilágosítást, de szerencsére időben kapcsoltam és mondtam neki, hogy mindent tudok, amit kell. Vacsora után felmentem a szobámba, hogy tanulással üssem el az időt, de sajnos nem tudtam eléggé koncentrálni, így az alvással próbálkoztam, több-kevesebb sikerrel. Valahogy hajnalban sikerült elaludnom. Csodaszépet álmodtam, Edwarddal egy réten voltunk ő a fűben feküdt én meg hozzábújva pihentem ki a nap fáradalmait. Edward lehajolt és hűs csókot lehelt a számra. Hírtelen az órám rémisztő visítására ébredte. Nem hiszem el, pedig ilyen szépet még soha nem álmodtam. Nagy nehezen lekapcsoltam ezt a visító szörnyeteget, megdörzsöltem a szeme, ropogva kinyújtóztattam minden végtagomat, és elvánszorogtam a fürdőszobáig emberi teendőim elvégzésére. Felvettem azt a kék felsőt, amit Alice ajánlott. Gyors leszáguldoztam a konyhába, hogy megegyem a napi müzli adagomat. Charlie elment már korán reggel dolgozni. Nem tudom, hogy lehet ennél hamarabb kelni, de én tuti nem bírnám egy hétnél tovább. Ahogy befejeztem a müzlit, bevágtam a mosogatóba a tálat, húztam fel a kabátomat, táskámat és már léptem is ki az ajtón.  Kint szemerkélt az eső. Hurrá kell ennél több? Elindultam a jó öreg Chevy-hez, amikor megláttam, hogy Charlie rendőrautója helyett egy ezüst Volvo áll a felhajtón. Kiszállt Edward a kocsiból, megkerülte, majd kinyitotta az anyosülés ajtaját. Elmondta, hogy azért jött, hogy elvigyen suliba, így utolsó óra után rögtön tudunk indulni Port Angelas-be. A suliban mindenki megbámult, rosszabb volt, mint az első nap. Lehet, azért mert Edwarddal jöttem ma suliba? Kitudja, de nem is érdekel annyira. A kék felsőm igazi siker volt Edwardnál, majd meg kell köszönnöm Alicenek a tanácsot. Ebédnél Jessica mellett ültem. Próbált belőlem kiszedni dolgokat, hogy mi van köztem és Edward között, mire csak egy szemforgatás volt a válaszom. Az utolsó órám tesi volt. Végig is szerencsétlenkedtem az egész órát, el is estem sikeresen. A csengő megváltás volt számomra. Gyorsan felsiettem az öltözőbe, átvettem a ruhámat és remegő térdekkel mentem ki a tornateremből. Edward a Volvonak támaszkodva várt rám. Milyen helyes, olyan, mint egy görög isten. Egyszerűen csodálatos és a mosolya… Bella, elég nem zúghatsz bele, mivel tuti nem választana engem, egy szürke kis egeret, aki még a saját lábába is képes elesni a sima talajon. Amint odaértem ellökte magát az autótól, kinyitotta nekem az ajtót, visszasétált a vezető oldalra, beszállt és már indította is az autót. A motor szép halkan dorombol, az én Chevy-m ehhez képest csendháborítást csinál. Nem figyeltem az útra inkább a gondolataimba, és Edward tanulmányozásába merültem. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes, azok az aranybarna szemek, tökéletes orr, száj és az ellenállhatatlan féloldalas mosolya, amitől a szívem kihagy egy ütemet és úgy elpirulok, hogy egy érett paradicsom elbújhatna mellettem. Ahogy egyre többet gondolkodtam az érzéseimen, rájöttem, hogy visszavonhatatlanul beleszerettem Edwardba. Gondolatmenetemből Edward bársonyos hangja és hűvös érintése térített magamhoz.

-Bella megérkeztünk.

-Tényleg? Eszre sem vettem.

-Azt vettem észre. Min gondolkodtál ennyire?

-Áhh nem érdekes. Milyen filmet nézünk meg? – próbáltam meg terelni a témát.

-Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk az Álmokkal teli világot, azt hallottam, hogy nagyon jó.

-Rendben, nekem megfelel.

Azzal kiszállt az autóból, megkerülte és kisegített. Nem találkoztam még ilyen udvarias sráccal, olyan mintha nem is a huszonegyedik században nőtt volna fel, hanem inkább a huszadik század elején, akkor voltak ilyen udvariasak a férfiak. Hamar bementünk a moziba, Edward megvette a jegyeket, nekem vett még csokit és popcorn-t, majd megindultunk a kijelölt terem felé. Nem sokan voltak bent, kezdtem félni, hogy nem valami jó a film. Az öt perces filmelőzetesben, annyi jó filmet adnak mostanában a mozikba, ideje lennem többet járnom moziba. A film eleje eléggé szomorúra sikeredet. Egy lányról szól, aki otthagyja a családját, hogy új életet kezdjen egyedül egy esős kisvárosban – mintha, magamat látnám-, egyik nap összefut egy titokzatos sráccal, és nyomban beleszeret. A fiú próbálta elkerülni a lányt, de az érzelmei ellen nem tehetett semmit sem. Sok megpróbáltatás után végre boldogok lehettek együtt. A végén sírtam is egy kicsit, de nem akartam, hogy Edward észrevegye, így elfordulva letöröltem a könnycseppeket az arcomról. A moziból kiérve rögtön az autóhoz mentünk. Besegített a kocsiba, majd ő is beszállt és elindultunk a sötét és kihalt országúton. Forks előtt lefordultunk egy földes útra, nagyon megijedtem, mert a filmekben így szokták megölni a fiatal lányokat, ezt Edward is észrevehette, mert lágyan megszólalt.

-Nyugi, csak bemutatlak a családomnak. Alice nagyon erősködött, hogy hozzalak el ma, meg elmondom azt, amire Alice utalt az sms-ben.

-Rendben, ha nem zavarok.

-Dehogy zavarsz, szívesen lát mindenki.

Az út végén egy háromemeletes ház állt. A veranda ki volt világítva és a ház körül csodaszép virágos kert volt. Edward kinyitotta nekem az ajtót, kiszálltam és a ház felé vettem az irányt. Belépve a házba még a szavam is eláll. Egy tágas nappaliban találtam magam, ahogy a világos színek domináltak, a kanapé és a fotelok barna színűek voltak. A család többi tagja mind mosolyogva fogadott. Úgy éreztem magam, mintha egy mesébe csöppentem volna, nem mertem pislogni, mert attól féltem, hogy minden el fog tűnni egy pillanat alatt. Egy csilingelő nevetés térített észhez.

-Szia Bella – köszönt Alice egy hatalmas mosollyal.

-Szia Alice – viszonoztam a mosolyát. – Köszönöm szépen a tanácsot.

-Semmiség, egy barátnak mindent. – Barát ez a szó egyszerűen boldogsággal töltött el.

-Gyere bemutatom a családomat – fogta meg a kezemet Edward. – Ő Esme, anyám helyet anyám.

-Szerbusz kedvesem, örülök, hogy itt vagy – mosolygott rám melegen, majd megölelt egy igazi anyai öleléssel.

-Jó estét! Én is nagyon örülök.

-Tegezz minket nyugodtan. Carlisle vagyok.

-Hello.

-Én Rosalie vagyok, ő a barátom Emmett – Nem volt igaza Jessicanak, nem is goromba. Emmett meg tényleg, olyan, mint egy medve.

-Engem meg már ismersz, ő a barátom Jasper – szökdécselt mellém Alice, majd jó szorosan megölelt.

-Sziasztok.

-Nos, hogy így mindenkit megismertél, el szeretnék neked mondani valamit – kezdte a mondandóját Edward idegesen. – Amit most mondani fogok sokkolni fog, de előtte jobb, ha tudod beléd szerettem és soha nem bántanálak. Nos… hát… vámpírok vagyunk.

Vámpírok. Akkor vért isznak és én most…

-Ember véren éltek?

-Bírom a kiscsajt, rögtön a lényegre tér – röhögött Emmett.

-Nem, mi csak állati véren élünk, ezért is tudunk emberek közé menni és nem akarunk szörnyetegek lenni – mondta Edward enyhe gúnnyal a hangjába.

-Te nem vagy szörnyeteg, a lelked tiszta, és ha akartál volna, már rég bántottál volna, de nem tetted ez is mutatja. Te és a családod jók vagytok. Ti nem vagytok szörnyetegek, és szeretlek Edward. - a végén már folytak a könnyeim

-Köszönjük, Bella ez sokat jelent – mondta Esme meghatottan.

-Bella, te szeretsz engem? Egy lelketlen szörnyeteget?

-Edward, jól figyelj rám, mert többször nem fogom elmondani. Nem vagy lelketlen szörny, és igen szeretlek.

Amint befejeztem Edward odajött hozzám és óvatosan megcsókolt. Mindenki mosolyogva figyelte a párosunkat. Szárnyaltam örömömbe, ennyire boldog még soha nem voltam.

-Mesélnétek magatokról egy kicsit? – kérdeztem félénken.

-Nos, kezdem én. – vette át a szót Carlisle – Én 1650 körül születtem Londonban. Apám lelkész volt és üldözte a magunkfajtákat. Megvádolt olyan embereket is, akik ártatlanok voltak, és máglyán elégette őket. Mikor apám meghalt, rám hagyott mindent. Az elején úgy tettem, ahogy ő, de rájöttem, hogy nem vádolhatok meg mindenkit, így csak azokra mondtam, hogy vámpír, akik nagy valószínűséggel azok is voltak. Bár így utólag rájöttem, hogy tévedtem. Egyik este, egy sikátornál láttam pár gyorsan mozgó alakot, tudtam, hogy végre találtam igazi vámpírokat. Szóltam a falu férfijainak, hogy hajnalban lecsapunk rájuk. Hajnalban valóban elindultunk, a sikátor közelébe érve az egyik észrevette, hogy közeledtünk és valami idegen nyelven kiabált a többieknek. Utána vettem magam, szaladtam, ahogy csak bírtam, de nem értem utol. Nagyon gyenge lehetett, mert volt, hogy majdnem utolértem. Már vagy öt perce futottam utána, de hirtelen megfordult és belém harapott. Tudtam mi lesz belőlem, így elvánszorogtam egy pincéig, ahol bemásztam a sok termény alá és végig szenvedtem a három napot. Amikor felkeltem, rögtön az erdőbe vetettem magam, nem akartam emberek közé menni, meg akartam ölni magam, de sajnos ez nem lehetséges. Hihetetlen magasságokból vetettem le magam, és nem táplálkoztam. Már rég messze jártam a lakott területektől, amikor egy szarvas csorda vonult el mellettem. Megérezve a vér szagát nyomban az egyikre vetettem magam, és ekkor rájöttem, hogy nem kell embert ölnöm. Szerettem volna segíteni az embereken, így jött az ötlet, hogy orvos leszek. Eleinte nagyon nehezen tudtam elviselni az embervért, de mára már érzéketlené váltam – elhallgatott és Esme kezdte el mesélni a történetét. Mindenki elmesélte a történetét, nagyon sok féle életet ismertem meg. Rose Emmett első látásra szerelmét, Alice és Jasper különleges találkozását, Edward lázadását.

-Bella lenne itt még valami – hallottam meg Jasper hangját.

-Mi lenne az? – kérdeztem félve.

-Vannak olyan vámpírok, akiknek különleges képességeik vannak. Alice a jövőbe lát, Edward hallja a gondolatokat én pedig érzékelem az érzelmeket és irányítom azokat.

-Edward hallja, amit én gondolok? – kérdeztem idegesen.

-Mindenkiét hallom a szobába kivéve a tiedet, nem tudom, hogy miért.

-Ez klassz, úgy sem olyan érdekesek az én gondolataim.

Örültem, hogy nem hallotta a gondolataimat, mert akkor tuti még jobban beégek. Alice felhívta Charlie-t, hogy a Cullen villában éjszakázom, és reggel innen megyek suliba.

*Fél éve múlva*

Már fél éve, hogy együtt vagyunk Edwarddal. Ez alatt az idő alatt folyamatosan az átváltoztatásommal gyötörtem, mint, ahogy most is.

-Rendben, de ugye tudod, hogy meg kell rendeznünk a halálodat és el kell költöznünk. Készen állsz erre?

-Készen állok, igen. Tudod, nem akarok melletted megöregedni, az öröké valóságig veled akarok maradni.

-Jó, de csak érettségi után az még két hét. Így el tudunk mindent intézni.

-Köszönöm, annyira szeretlek.

-Én is szeretlek téged.

Izgatottan vártam a két hét leteltét. A napok csigalassúsággal váltották egymást. A két hét alatt én készültem az érettségire, hogy legalább még egyszer utoljára büszkék lehessenek a szüleim rám. Edwardék a halálomat próbálták megszervezni, ami az érettségi bankett utáni napon lesz. Autóbaleset „áldozata” leszek. Miközben megyek, az autó elé egy szarvas kiszalad elém, én elrántom a kormányt, de az autó a padkán megpattan, felborul, majd felrobban, így semmi sem marad a „testemből”. Elég morbidnak látszik. Ez alatt az idő alatt én elutazok Londonba egy magángéppel és Alice-ék majd csak a „temetésem” után jönnek.

Eljött az érettségi napja. Nagyon izgultam, hogy jól sikerüljön. Megírtam minden tesztet. Holnap lesz az érettségi bankett és korán reggel irány London. Ma estét a szüleimmel töltöttem. Reneé is eljött Jacksonville–ből Phillel együtt. Elmentünk egy étterembe, ahol nagyon jól szórakoztunk. Hazaérve mindenkitől elköszöntem, úgy, hogy egyikük se vegyen észre semmit. Felélve a szobámba Edward már várt rám. Szorosan a karjaiba bújtam és hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak.

-Meg gondolhatod még magad – hallottam meg Edward elgyötört hangját.

-Nem fogom, tudom, mit akarok, és téged akarlak örökkön örökké.

Szorosan magához ölelt, majd elengedet. Neszesszeremet a kezembe adta és a fürdő felé fordított. Tényleg fürdenem sem ártana. Gyorsan a fürdőbe mentem, levettem a ruháimat és megengedtem a meleg vizet. Élveztem, ahogy a meleg ellazítja az izmaimat és feltöltött energiával. Amint befejeztem a zuhanyt, fogat mostam, megfésültem a hajam és felvettem a pizsamámat. Visszamentem Edwardhoz a szobámba, ő már az ágyamba feküdt. Megemelte a takarót, én készségesen bújtam be alá, majd Edwardhoz. Megpuszilta a fejem és az altatómat kezdte el dúdolni. Reggel komásan keltem. A megvilágosodás elemi erővel telepedet rám, ma látom a szüleimet utoljára. Ránéztem az órámra, ami tizenegy órát mutatott. Te szentséges ég mennyit aludtam. Halk kopogásra lettem figyelmes. Kiszóltam, hogy szabad és egy vigyorgó energia bomba vetette magát a nyakamba.

-Alice nem kapok levegőt – próbáltam kipréselni magamból a szavakat.

-Oh, bocsi, csak annyira izgatott vagyok. Négy nap és te is közénk fogsz tartozni, de igazából azért jöttem, hogy elkészítsem a hajad és a sminked az esti bulira. Majdnem el is felejtettem a ruhádat is én választom majd ki.

-De… - Próbáltam tiltakozni, de kevés sikerrel.

-Semmi de, nincs vita. Kapsz tíz percet az emberi teendőidre, de nem többet, mert utána elkezdem a hajad és a sminked.

Úgy vánszorogtam el a fürdőbe, mint aki a kivégzésére készül. Belépve a fürdőbe megengedtem a meleg vizet, majd beálltam alá. Vagy már öt perce áztattam magam, mikor a kis energia bomba bekiabált, hogy ideje lenne abbahagyni, vagy szól Emmettnek, hogy ráncigáljon ki. Nekem sem kellett több, kimásztam a zuhany alól, gyorsan megtörölköztem és a kikészített fürdőköntösbe kisétáltam. Alice már ott topogott a szoba közepén.

-Nyugi Alice itt vagyok, csak tudod, még nem vagyok olyan gyors, mint ti.

-De majd leszel.

Nem tudom, hogy tud valaki ennyit mosolyogni, de egyszerűen nekem is jó kedvem lett ettől. Kihúzta az íróasztalom alól a széket, ráültettet, majd neki kezdett a hajamnak. Minden féle színű és méretű csavarokba fogta össze, majd miután ezzel végzett a sminkem következet. Nem tudom mióta ülhettem itt, de már majdnem elaludtam, amikor Alice megszólalt, hogy kész és vegyem fel az ágyamra készített ruhát. Mit ne mondjak elég merész darab volt. Egy királykék spagetti pántos ruha, a hátam teljesen kilátszott belőle, a dekoltázsáról nem is beszélve, ráadásul a halálcsapda a magas sarkú cipő volt. Remélem, Edward nem engedi, hogy felnyaljam a tornaterem padlóját. Amint belenéztem a tükörbe, a szavam is elállt. Egy göndör hajú csodaszép lány nézett vissza rám. Elsőnek el sem hittem, hogy én állok a tükörrel szemben, kellett egy kis idő mire felfogtam. Alice nyakába vetettem magam és vagy ezerszer megköszöntem neki. A bankett egy óra múlva kezdődött. Edward fél órával előtte megjelent egy gyönyörű rózsával a kezében.

-A legcsodálatosabb lánynak, akit valaha is ismertem. Örökkön örökké szeretni foglak.

-Köszönöm – a meghatódottságtól majdnem sírva fakadtam, de szerencsére észbe kaptam és időben megakadályoztam, mielőtt még elmosódott volna a sminkem. – Örökkön örökké – ennyit tudtam még mondani, majd egy apró csókot leheltem ajkaira.

-Menjünk.

Átkarolta a derekamat és megindultunk a kocsija felé. Kinyitotta nekem az ajtót.

-Mondtam már, hogy gyönyörű vagy. Meg kell köszönnöm Alice-nek. Ez a szín nagyon jól kiemeli a bőröd színét.

-Köszönöm. – zavaromban elpirultam.

Megérkeztünk a sulihoz, Edward segített kiszállni és megígértettem vele, hogy nem hagyja azt, hogy elessek. A bankett elég tűrhető volt, Edwarddal végig táncoltunk, vagyis ő táncolt, én meg a lábain álltam. Olyan érzés volt, mint kiskoromban. A bankett után hazavitt, megvárta még a szüleim elalszanak és akkor jött hozzám. Megint az altatómra aludtam el. Reggel Alice keltet, hogy kezdődik a tervünk. Gyors elvégeztem minden emberi teendőimet, majd reggeli után elköszöntem a szüleimtől és a Cullen villa felé vettem az irányt. Félúton megálltam Alice beült a helyemre, Edward meg elvitt a reptérre. Megvárta, míg felszálltam a gépre és utána futott csak vissza Forksba. A szomorú hangulatot majd Jasper megoldja, remélem.

*Pár nap múlva Londonban*

Ma érkeznek meg Edwardék. Azt mondta, hogy a „temetésem” szép volt, és sikerült elhitetni mindenkivel, hogy teljesen magába zuhant, a többi Cullennel együtt. Már csak egy óra, és itt vannak. Le feljárkáltam a házba, amikor meghallottam egy kocsi érkezését, azonnal kirohantam a házból. Akkor értem ki, mikor Edward kiszállt a kocsiból. Gyorsan odaszaladtam hozzá és szorosan magamhoz öleltem. A többiek is megérkeztek az őket is megszorongattam. Jasper meg is lepődött a reakciómon, de csak annyit mondtam, hogy nagyon hiányoztak. Edward elment vadászni, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, mert nem akart kockáztatni. Így is félt, hogy nem fog tudni megállni. Már vagy este tíz óra volt, amikor megjött. Lehelet finom csókot lehelt a számra, majd feltette a megfelelő kérdést.

-Készen állsz?

-Igen, készen.

-Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek és vigyázni fogok rád.

-Én is szeretlek nagyon, bízom benned.

-Három nap múlva találkozunk – majd utoljára megcsókolt.

-Egy álmokkal teli világban.

A nyakamhoz hajolt megpuszilta, majd penge éles fogait a nyakamba mélyesztette.

Így történt a vámpírrá válásom, és az álmokkal teli világom kezdete. Azóta is boldogan élek Edward feleségeként egy boldog családban.

***

Kedves Törpike!

Nagyon aranyos történet, bár kissé tömör J Meglepődtem, hogy milyen módon kapcsoltad össze a megadott címet a történeteddel, de határozottan tetszik ez a megoldás J Amikor Bella elköszönt a szüleitől, majdnem szomorú lettem, de csak majdnem, mert tudtam, hogy innentől kezdve sokkal jobb lesz neki :P

Szóval, gratulálok neked is és sok sikert a továbbiakban!

xoxo

Lea



Hát ez nagyon meglepő volt de szerintem remek lett (néhány helyesírási hibától eltekintve).  „Álmokal teli világ” MOZI? Ezt nagyon jól kitaláltad. Egy nem nagyon tetszett benn, mégpedig az, hogy nagyon egybe tömörítetted az egészet, de attól függetlenűl élvezetem az egészet! Gratula!
Join